Kedves “Forradalmárok”! Bár a nyár első harmada végén tartunk, aggodalomra semmi okunk, hiszen még legalább két hónapig tart majd a nyári fesztiválszezon. Júniusban már több remek hangulatú találkozásunk volt, amiért hálásak vagyunk Nektek! Csak remélni tudjuk, a következő hetekben még több ilyenre sor kerül majd többek között Sopronban, Velencén, Hajdúszoboszlón vagy Debrecenben. Külön öröm, hogy a következő hónap során több határon túli koncertünk lesz, így zenélünk majd Kaplonyban, Krasznahorkán és Szilágysomlyón is.

A honlapra felkerültek a júliusi koncertek a jelenleg megadott kezdési időpontokkal, de tapasztalataink szerint ez több alkalommal is változhat még. Noha igyekszünk a változásokat a honlapon is azonnal korrigálni, a kellemetlen meglepetések (pl. a kezdésről való lecsúszás) elkerülése érdekében javasoljuk, hogy folyamatosan ti is figyeljétek a zenekar Facebook-profilját és a koncertek Facebook-eseményeit.

[gigpress_shows month=7]
__2015nyar
A hátralévő nyári Forradalmaink (előzetes)

TOVÁBBÁ! Örömünkre szolgál bejelenteni egy kési őszi dátumot: november 27-én és 28-án év végi duplakoncertünk lesz a Barba Negra Music Club fedélzetén. A műsor némiképpen különböző lesz a két nap során, de az biztos, hogy a 2016 januárjában debütáló új nagylemezünkről felcsendül a Varázsszavak, a Sírig tart és egy ősszel megjelenő új dal is. A jegyértékesítésről kapcsolatos információkat megtalálod a koncert Facebook-eseményénél, illetve a Barba Negra hivatalos weboldalán.

Addig is élvezzétek a nyarat, vigyázzatok egymásra! 🙂



© 2022 Kowalsky meg a Vega zenekar.

Koncertszervezés:  Csapó Tamás. koncert@kowalskymegavega.hu

Sajtó: kowamegavegasajto@gmail.com

Kontakt: kowamegavega@gmail.com, kowa2010@gmail.com

Shop: shop@kowalskymegavega.hu

Site-build: Tákos Attila (Mozo sablon alapján)

Adatkezelési tájékoztató | Shop ÁSZF és sütik| Klub ÁSZF

Kosár0
A kosarad jelenleg üres.
Vásárlás folytatása