Kedves “Forradalmárok!” A mai bejegyzésben több jó hírt is szeretnénk tudatni Veletek. Az első és legboldogabb, hogy ma 0:45-kor megszületett Szofi, a “Kowa-család” legifjabb tagja. Ezúton is sok boldogságot és egészséget kívánunk az egész családnak!

Ami pedig a zenekart illeti: meghirdetésre kerültek az idei év utolsó Forradalmai, így novemberben és decemberben olyan helyekre látogatunk el (többek között), mint Zalaegerszeg, Mohács, Kolozsvár, Debrecen, Miskolc, Győr vagy Sopron. Külön felhívnánk a figyelmeteket, hogy vészesen fogy az idő és fogynak a jegyek a november végi budapesti duplakoncertünkre, amely a Barba Negrában lesz. Az eseményről minden fontos részletet megtalálhattok erre a linkre kattintva.

osztel

Végezetül pedig: az elkövetkezendő hetekben újra a debreceni MMP Stúdióba vonulunk, hogy rögzítsünk néhány dalt a jövő év tavaszán megjelenő Varázsszavak nagylemezre. A lemez megjelenése előtt még egy klippremiert tervezünk a “Játszd újra” című dalunkhoz, amely számról hoztunk egy apró részletet is.

jatszdujra

A klippremier időpontjáról később tájékoztatunk Benneteket, addig is vigyázzatok Magatokra, s reméljük, sok helyen találkozunk az év utolsó heteiben is.



© 2022 Kowalsky meg a Vega zenekar.

Koncertszervezés:  Csapó Tamás. koncert@kowalskymegavega.hu

Sajtó: kowamegavegasajto@gmail.com

Kontakt: kowamegavega@gmail.com, kowa2010@gmail.com

Shop: shop@kowalskymegavega.hu

Site-build: Tákos Attila (Mozo sablon alapján)

Adatkezelési tájékoztató | Shop ÁSZF és sütik| Klub ÁSZF

Kosár0
A kosarad jelenleg üres.
Vásárlás folytatása